Ushuaia, Argentína

Buenos Aires után dél felé vettem az irányt. Egészen pontosan Tűzföldre, Ushuaiá-ba, amely a világ legdélebben fekvő városa. A környék egy igazi túrázó paradicsom, gleccserek, folyóvölgyek, vízesések és izgalmas erdők vannak mindenfelé, amerre csak elindul az ember. Nekem három túrára volt időm és energiám.

Első napomon a La Valle Andorra völgyben túráztam egyet. Gyönyörű ez a völgy. A folyó alsó szakaszán számtalan vízeséssel találkozhatunk. Kicsivel feljebb pedig egy síkságon kanyarog erdőkön, és füves, mocsaras réteken keresztül. Gazdag élővilág található itt, amelyet a Ramsari egyezmény is véd.

Egy gleccserhez vezetett volna az út a völgyön keresztül, de a gleccserhez végül nem jutottam el, mert amikor észrevettem, hogy letértem az útról a hülye fejemmel azt gondoltam, hogy milyen jó móka lesz járatlan utakon barangolni. Nos így utólag még talán igazam is lett, de út közben ezerszer megbántam a döntést. Sűrű bozótokon, mocsarakon, kidőlt fák tengerében kúsztam, másztam felfelé. Igen, felfelé, mert az első gondolatom az volt, hogy a csúcson, majd visszatérek a turista útvonalra. Az elgondolás nem lett volna rossz, de mikor kiértem az erdőből, meredek kőtengeren kellett felküzdenem magamat, ami minden lépésemtől megindult lefelé. A mászást viharos szél tette még kellemesebbé, ezért aztán egy ponton feladtam inkább elindultam lefelé, de ott meg meredek patakvölgybe ütköztem, amit képtelenség volt átszelni, újra meg újra vissza kellett fordulnom, az erdő rengetegen keresztül valahogy lejebbjutni és egy másik ponton megpróbálkozni az átkeléssel. Ez végül sehol sem sikerült, úgyhogy szépen lassan számtalan aprócska patakon való átkelés után lejutottam a síkságra.

Azt hittem a küzdelemnek vége, de itt meg a mocsár fogadott. Minden egyes lépésnél 10-15 cm-re süllyedtem, alig-alig voltak járható foltok. A kedvenc részem pedig az volt, amikor át kellett kelnem a folyón. Persze vissza is fordulhattam volna a hídig, de az kb egy kilométeres szenvedést jelentett volna a mocsárban. Kinéztem egy lassú sodrású szakaszt óvatosan beléptem a szélébe. Kb 5-10 fokos lehetett. Léptem mégegyet. A sodrás erősödött, de még vállalhatónak tűnt. Léptem mégegyet már térdig ért. A sodrás tovább erősödött. Még három lépés és már a közepénél jártam. 4-5 méter után viszont hirtelen tovább mélyült és már a combom tetejéig ért a víz, közel volt viszont már a túloldal ezért, minden-mindegy alapon, három gyors lépéssel a túloldalon találtam magamat.

Glacier Martial Ezen a napon Laetitiávalmentünk túrázni, akivel még a buenos airesi hostelben találkoztam, ahol aztán kiderült, hogy pont ugyanakkor tervezünk menni Ushuaiaba. Sőt El Calafate-ba is együtt megyünk majd. Egy kicsit mindketten fáradtak voltunk a tegnapi nap miatt úgyhogy valami egyszerűbb túrára vágytunk. Az egyszerűség végül csak annyiból állt, hogy ameddig lehetett elmentünk Taxival, de onnantól kezdve a meredek úttal, szakadó hóban és süvítő szélben kellett megküzdenünk. Igaz ugyan, hogy az út nagy részén erősen meg kellett közdenünk az elemekkel volt egy kis szerencsénk is, mert pont aikor felértünk a gleccserhez kaptunk 10 perc napsütést ajándékba. Lefelé már nem taxiztunk és ez nagyon jó döntésvolt, mert különlegesen szép erdei ösvényen vezetett a város felé az utunk.

A túra után Laetitiával vacsorára voltunk hivatalosak. Még az első napon véletlenül belebotlottunk egy melegfelvonulásba és ott ismeredtünk meg Eluval, egy helyi lánnyal, aki aztán meghívott minket magukhoz vacsorára, mi pedig gondolgkodtunk egy kicsit rajta, de aztán azt mondtuk: “Mi baj lehet?” és természetesen nem lett semmi baj. Nagyon jól éreztük magunkat. Életem legfinomabb empanadáját kóstolhattam meg és egy nagyon jót beszélgettünk velük.

Laguna Esmeralda Ma reggelre nem nagyon volt tervem, de aztán reggelinél meggyőzött egy srác, hogy menjek én is az Esmerelda lagúnához. Egy fél órás buszút után egy másfél órás séta vezetett a tóhoz. A tó és a környező hegyek gyönyörűek, az oda vezető úton a táj pedig érdekes. Hódok által épített gátak, és kidöntött fák között mentünk sok helyen. A hódokat próbálják kiirtani a területről, mivel invazív fajként tönkreteszik a tájat. Az erőfeszítések úgy tűnik sikeresek, mert a gátak amiket láttunk, már régiek és legtöbb helyen eljárt felettük az idő. A part menti szakaszokon, ahol a kidöntött fák sorakoznak, már növekedni látszik a fák új nemzedéke is.

Holnap irány a reptér és El Calafate!