Villámlátogatás Ecuadorba

Másfél hónap Kolumbia után úgy gondoltam, hogy ideje lenne egy kicsit máshova is elmerészkedni, hogy lássak valami mást is, vagy hát kideríteni, hogy egyáltalán más-e.

Ecuador egyértelmű választás volt, mivel "mindössze" 24 órányi buszozásra volt Calitól. Nemrégiben komoly zavargások voltak az országban, ennek híre talán Magyarországra is eljutott. A Guardian cikkét is érdemes lehet elolvasni. Érdekes, hogy pont a guardian ünnepli, hogy nem sikerült emelni az üzemanyagok árát az őslakosok miatt. Számomra abszurd, hogy pont az őslakosok léptek fel ez ellen. Remélem más is van a háttérben, mert így elég szomorú. Viszont a kormány megadta magát. A zavargásoknak vége lett és bár voltak akik azt mondták, hogy idén már nem annyira kéne Ecuadorba menni a valóság erre rácáfolt, mert semmi nyomát nem láttam már a tüntetéseknek.

Viszont eljutni, annyira nem volt egyszerű. A neten semmilyen információt nem találtam a jegyekre vonatkozólag. Egy angol nyelvű blogbejegyzést találtam a határ átlépéséről, de túl bonyolultnak találtam. Gondoltam kell ennél lennie egyszerűbb megoldásnak és volt is más megoldás. Caliban a buszvégállomáson több céget is megkérdeztem míg eljutottam a Líneas de los Andes-ig, akik egyenes utat ígértek kb. 15 ezer Ft-ért. Igaz később kiderült, hogy ez az egyenes út nem egészen úgy nézett ki mint én elképzeltem.

Nem is volt semmi gond amíg el nem értünk a határig. Itt csomagokkal együtt ki kellett szállnunk a buszból és kb. egy órán át vártunk egy terembe míg jött valaki és mondta, hogy menjünk a Kolumbiai migrációs irodába. Elmentünk, kaptunk pecsétet, aztán átsétáltunk Az Ecuadorba is. ott is megkaptuk a pecsétet, majd szépen visszasétáltunk Kolumbiába miközben hivatalosan már elhagytuk az országot. Következő meglepetés az volt, hogy a jegyem árában egy reggeli is benne volt. Hurrá! Elsétáltunk egy étterembe. Kaptunk enni. Elég vacak volt, de ajándékként értékeltem. Aztán megint visszamentünk az első helyre ahol megálltunk. Itt beszálltunk egy kisbuszba. Ez átvitt minket az Ecuadori oldalra anélkül, hogy bárki bármit megnézett volna. Tehát teljesen mindegy, hogy lepecsételgettettük-e az útlevelünket, a határt igazából enélkül is át tudtam volna lépni. Aztán az Ecuadori oldalon átszálltunk egy másik kisbuszba, ami pedig a legközelebbi városba Tulcánba vitt minket a buszvégállomásra itt megint jött a hosszas várakozás, eljött az ebédidő is. Ez is benne volt az árban, de ilyen rossz ételt én ittlétem alatt még nem kaptam. Az errefelé menő, szokásos hús, rizs, bab kombináció, de ebben egyedül a rizs volt ehető. Ebéd után aztán még mindig várakoztunk egy kicsit és hamarosan indulhattunk is de kiderült, hogy csak azok akik Chile-be vettek jegyet, a Quitóiak még maradnak. Ekkor már kb. 4 óra telt el azóta, hogy megérkeztünk a határ kolumbiai oldalára. Azóta kb 10 km-t sikerült megtennünk, de persze idővel azért csak meg jött a mi buszunk is, és este 8-ra pontosan 24 óra utazás után megérkeztünk Quitóba, ahol most először internet nélkül kellett boldogulnom. Igazából ez nem sikerült, mert mindkét embernek, akit megkérdeztem, szüksége volt a telefonjára és internethez ahhoz, hogy segítsen. :D Egyetlen buszutat kellett csak abszolválnom a hostelig, ami 25 centbe került, segítek: 70 Ft. Egészen elképesztően olcsó. Mondjuk nekem kétszer ennyibe került, mert kérdezte a pénztárnál a nő, hogy hány jegyet kérek. Gondoltam jó lesz egy későbbre is, úgyhogy kettőt kértem, de mint kiderült, itt nem lehet előre jegyet venni. Minden egyes alkalommal, amikor felszáll valaki a buszra egy húsvér ember várja őt és 25 centért cserébe átnyújtja a jegyet. Meglepő, de ez is működik.

Nem volt sajnos sok időm megismerni Quitót, de azért pár buszút, egy reggeli futás és egy két rövidebb séta alapján tetszett, amit láttam. 4696 méter magasból pedig egészen lenyűgöző látványt nyújtott. Erről majd külön bejegyzésben. :)

Másnap pedig sajnos már indultam is vissza Kolumbiába. Mivel kiderült, hogy mégiscsak egyszerűbb lett volna abban a blogban leírtakat követni a határon, visszafelé így is tettem. Vettem buszjegyet az ecuadori oldalon található Tulcán-ig, onnan kellett eljutnom a kolumbiai Ipiálesig. Egy-egy taxi mindkét oldalon, a migrációs irodák közötti séta a pecsétkért és már meg is voltam. Összesen fél óra sem volt és Ipiálesben is csak egy órát kellett várnom a következő buszra Popayanba.