
Kirándulás Cachi-ba
Utazásom során már sokadszorra keresztezem a 40-es számú főutat a híres “Ruta Cuarentá-t”. Legutóbb csak pár napja, amikor Cafayatébe mentem. Ez az az út amely 6000 km hosszan szeli át Argentínát észak-déli irányban és olyan településeket köt össze mint a már korábban meglátogatott El Calafate, El Bolson, Bariloche vagy éppen Mendoza.



Nem vagyok nagy híve a kisbuszos, idegenvezetős, kirándulásoknak, de sajnos vannak olyan helyek ahova máshogy nem lehet eljuti. Igazából bérelt autóval lenne a legjobb ezeket a helyeket felfedezni, mert akkor ott állsz meg és annyi ideig maradsz ameddig csak akarsz, de én most egyedül maradtam úgyhogy az nem érte volna meg.
Saltából kezdük meg utazásunkat. Salta egy széles völgyben található. Kellemesen meleg nedves klímája van, a környező hegyeket erdők borítják. Az utunk elején mezőgazdasági területeken keresztül hajtottunk, később befordultunk egy szűkebb völgybe és megkezdük gyors emelkedésünket a hegyekbe. Egészen elképesztő, hogyan változik át a táj alig 100 km-en buja esőerdőből sivataggá. Persze ehhez az is kell, hogy pillanatok alatt 1500 méterről 4000 méter fölé kapaszkodjunk. Lenyűgöző volt a kilátás. Ilyen szerpentinek a Tour de France-on nincsenek. Na meg olyan sivatagok sem, amelyek tulajdonképpen a hegy tetején vártak minket.
Tőkési Sándor, San Salvador de Jujuy, Argentina, 2022.01.26.