Gabriel Garcia Márquez szülővárosa

Egyszer, még évekkel az utazásom előtt beszélgettem egy kolumbiai sráccal. A drogok és a kolumbiai lányok után, szóba került Márquez is. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, mikor azt mertem mondani, hogy az egyik kedvenc íróm. Nem értette. Ő gyűlöli. Persze lehet, hogy én is gyűlölném, ha kötelező olvasmányként a kezembe nyomták volna a Száz év magányt.

Nem tudtam neki megmagyarázni miért is szeretem. Most megpróbálom.

Egyedi stílusssal, néha zavarbaejtően realista ábrázolásssal, de mégis egyszerűen és könnyedén ír súlyos, nyomasztó emberi történetekről. Lenyűgöző, ahogy sorról-sorra, bekezdésről-bekezdésre megismerünk egy történetet és mindent, ami körülötte van, a tájat, a települést a benne élő összes emberrel, állattal, a gondolataikban rejlő babonákkal, hiedelmekkel, a múltjukban megbújó tragédiákkal. Úgy halad a cselekmény a könyv első sorától az utolsóig, mint egy patak az óceánig miközben folyammá duzzad.

Mikor elkezdem olvasni egy könyvét mindig magával ragad. Valójában még most sem tudom miért.

És most ott álltam egy épület udvarában, ahol Márquez a gyerekkorát töltötte. Egészen mágikus pillanat volt ez.

A ház ahol felnőtt Márquez

Templom Aracatacában