Potosí, Bolívia

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy könyvet Latin-Amerikáról. Latin-Amerika nyitott nyitott erei címmel. A könyv szentelt egy fejezetet Potosinak is, azóta tudtam, hogy ebbe a városba egyszer még elutazok. A kolonizáció történetének egyik leggyomorforgatóbb helyszínére.

Potosi környékén a hegyek gyakorlatilag ezüstből vannak, a kőzet akár 40% ezüstöt is tartalmazhat. A 16. Században a világ ezüst termelésének 60% Potosiból származott. Kitalálhatjátok kik hozták felszínre ezt a rengeteg ezüstöt… Alig száz év alatt a környék őslakosainak száma a felére csökkent. Sokan közülük elmenekültek. Még többen a bányákban vesztették életüket.

Az elmúlt évszázadokban 60 ezer tonna ezüstöt bányásztak, ami mai árfolyamon számolva a 2021-es magyar GDP 10 szeresét tenné ki. Soknak hangzik, de néhány csillogó templomon kívül nem sok látszik belőle. A kibányászott ezüst mindig másokat gazdagított.

Az éjszaka közepén érkeztem Tarijából busszal Potosíba. Majd megfagytam mikor leszálltam a buszról. Hiába van nyár, 4000 méter magasan dermesztően hidegek az éjszakák.

Nem foglaltam szállást előre, de szerencsém volt, mert rögtön a buszmegállóval szemben volt egy hostel elfogadható áron. Nem szokványos hostel volt. Nem voltak közösségi terek, konyha vagy nappali, de a szoba szép és tiszta volt. Nem volt viszont fűtés, de cserébe három vastag takarót is adtak úgyhogy lehet hogy látszott a leheletem a szobában, de az ágyban nem fáztam.

Kimentem még az éjjel, hogy szerezzek valami ételt és nem is kellett messze mennem mert az utcán számtalan kis bódéból árultak gyorsételeket, viszont ami furcsa volt, hogy sehol egy tábla, egy menü, vagy árak úgyhogy csak néztem, hogy másik mit kérnek és amikor szimpatikus volt valami, akkor odamentem és mondtam, hogy ugyanazt kérném. Sültkrumplit kaptam, egy kis sült virslivel. Nem volt rossz.

A következő napon gyalog indultam el, hogy felfedezzem a várost és csúnyán eltévedtem. Vicceremert mindig büszke vagyok rá hogy milyen jó a tájékozódó képességem. De most ez hátrafelé sült el. Egyáltalán nem voltam elővigyázatos. Nem tudtam a szállásom nevét, nem tudtam a címet, még az utcát sem hogy hol van a szállás. Amikor elindultam egyáltalán nem figyeltem rá, hogy merre mentem. Néha már egészen reménytelennek tűnt a helyzetem. Körbe körbe sétálgattam és egyszerűen nem találtam a szállásoma helyét. Több mint két órán át bolyongtam mire végre sikerrel jártam.

De amint megtaláltam a szállást már nem is bántam annyira azt az időt, amit ezzel töltöttem, mert így alaposan bejártam a környéket, láttam szép helyeket, van néhány csúnya régi épület, vannak még csúnyább új épületek és a városközpontban van néhány egészen lenyűgöző darab.

Nem hiszem, hogy szívesen élnék ebben a városban, de van egy különleges hangulata. Többnyire szegény, dea város központjában van egy fajta európai csillogás, de nekem nagyon tetszik a város látképe is, ahogy a hegyoldalakat lakóházak erdeje borítja. Lenyűgöző.

További fotókért katt ide!