Medellín, Kolumbia

Medellín, Kolumbia

Már majndem két hete hogy megérkeztem Medellínbe ls egyből beleszerettem. Este 8 körül szálltam le a buszról. Első pillanatokban mindig van bennem egy kis félelem. Hol vagyok? Merre menjek? Biztonságos itt? Menjek innen minél előbb, vagy nem baj, ha előveszem a telefonomat, hogy megnézzem merre menjek.

Végül gyorsan kerestem egy hostelt, ami a közelben van. Csak két kilométert kellett sétálnom. Nem tudom miért túl izgatott lehettem és aggódtam, de kétszer is rossz felé indultam el. Talán mert féltem, hogy elkések a hostelből és nem tudok becsekkolni.

Medellín
Medellín
Medellín
Comuna 13, Medellín
Medellín
Metró Medellínben

Az úton a hostel felé, először egy szegényes környéken kellett keresztül mennem, de már ez is nagyon tetszett. A házakból zene szűrődött ki. Emberek beszéltek a házaik előtt és ültek apró kis kocsmákban. Ezután egy parkon sétáltam keresztül, ahol egy koncertet hallgatott pár száz ember. Sokan a színpad előtt állva, de talán még többen voltak, akik csak mindenfelé űcsörögtek a padon, vagy a földön. A járda tömve volt különböző árusokkal. Ételt, ruhát meg ezerféle kacatot lehetett tőlük venni. Ezután megint betértem egy lakóövezetbe, ahol újra kis bárokkal találkoztam minden sarkon és beszélgető emberekkel az utcákon. A következő parkban pedig amatőr focimeccs volt, amit meglepően sokan követtek a helyszínen és szurkoltak. A hostelben egy nagyon kedves recepciós fogadott, aki nem tudott angolul, de azért megoldottunk mindent, amit kell. :D Közben egy sráccal beszélgetett aki szintén egy vendég volt és a barátaira várt hogy kimenjenek valahova szórakozni. Én is becsatlakoztam a beszélgetésbe és elhívtak magukkal. Ez az este nagyon jól sikerült. Beszélgettünk, ittunk táncoltunk. :) A következő néhány napban sokat pihentem, sétálgattam a városban. Elmentem megnézni a Comuna 13-t, A belvárost, A Pueblito Paisa-t, és voltam egy egy napos kiránduláson Guatapen.

Guatape

Szerdán az egyik Hostelben lakó sráccal elmentünk Guatapera. Ez a hely mindenképpen megéri ezt a két órás buszutat. A táj fölé magasodó hatalmas gránittömb egészen elképesztő látványt nyújt. Őszintén szólva szerintem maga ez a szikla kimondottan csúnya, de mégis annyira egyedi és váratlan, hogy ettől lesz lenyűgöző és hát a kilátás sem rossz a tetejéről. Egy duzzasztógát által létrehozott ezernyi ágra szakadó tó határozza meg a látképet és hogy igazán ki legyenek szolgálva az ide érkező turisták egy varázslatos kis falu is van itt, ami színes házaival hozza el a latin-amerikai hangulatot.

Jól telt az itt töltött nap. :) Már a buszmegállóban elkezdtünk beszélgetni egy costa ricai sráccal aztán mikor elindultunk felfelé a hegyre mellénk csapódott még egy kanadai lány is. Később együtt mentünk be a faluba is, ahol sétálgattunk és megebédeltünk.

Medellín
El Peñón de Guatapé
Medellín
Embalse del Peñol
Medellín
Csoportkép

Pueblito Paisa

A pueblito magyarul falucskát jelent, de mi vagy ki is az a Paisa? Errefelé lépten nyomon bele lehet futni ebbe a szóba. Étteremben, szórakozóhelyen vagy éppen egy-egy üzlet nevében is. Nekem az első benyomásom ennek a szónak a hallatán az volt, hogy ez a kulturális tájegységet jelöl Kolumbián belül és bár az eredeti jelentés szerint az itt, Medellín környékén élőket nevezik így, az elolvasott cikkek megerősítettek abban, hogy a benyomásom jó volt. A Paisa a vidék nyelvjárását is jelöli és még genetikailag is megkülönböztethetőek az itt élők Kolumbia többi részétől. Elsősorban spanyol férfiak, és őslakos nők leszármazottai laknak itt, de jelentős baszk és zsidó is bevándorolt a területre. A zsidók a spanyol inkvizíció elől menekültek, ami a Karib-tenger térségébe még elért, de ide, az elszigetelt hegyek közé már nem.

Szóval ma elmentem ebbe a Paisa falucskába, mert mindenki mondta, hogy az jó. Én viszont kicsit meglepődtem, amikor csak egy kis kápolnát találtam, amit három aranyos kis házikó vett körbe. Egyébként az a három kis házikó a kápolnával és az általuk körbeölelt terecskével tényleg szép és a városra nyíló kilátás miatt is mindenképpen megéri felmenni. És ha mondjuk egy év múlva erre jártok biztos nagyobb élményben lehet részetek, mert jelenleg az egész domb fel van túrva. Járdákat, utakat szabadtéri színpadot építenek.

Medellín
Guatape
Medellín
Pueblito Paisa
Medellín
Kilátás Pueblito Paisa

Comuna 13

Az ötödik Medellínben töltött napomon elhatároztam, hogy egy kicsit jobban meg próbálom megismerni a várost és megnézem a hírhedt Comuna 13-t is. Alig 10 éve még annyira veszélyes környéknek számított, hogy a rendőrök sem merték betenni a lábukat ide. Paramilitáris szervezetek uralták. Aztán szépen lassan sikerült kiszortani a fegyveres bandákat és ma már turistalátványossággá nőtte ki magát, elsősorban a graffiti rajzokra hivatkozva, de szerintem sokkal érdekesebb maga a városrész a maga sok kis szűk utcájával, ami legtöbbször csak egy lépcsőt jelent, illetve az épületekkel, amik egymás hegyére, hátára épültek. Nekem Velencét juttatta eszembe a hasonlóan szűk közös részek miatt és az elzártsága miatt. Velencében a tenger itt a hegy meredeksége az, ami elszigeteltté teszi. Az házak közül némelyik csak egy szakadt kunyhó, de vannak köztük jó állapotú többszintes épületek is. Hogy veszélyes környék volt, vagy talán még az is, azt jól jelzi, hogy még oda sem értem, amikor egyre több olyan üzlet tűnt fel, ahol csak egy vasrácson keresztül adja ki az árut az eladó. Nem túl bizalomgerjesztő.

Vezet fel mozgólépcső, de én ezt nem találtam, főleg azért mert nem is nagyon kerestem. Jobban szeretem a turisták által bejáratlan utakat. Furcsán is néztek rám a lakók. Ketten is útba akartak igazítani a mozgólépcső felé. Aztán a szűk utcácskák sűréjében odaléptem egy a már említett vasrácsos boltocskához, hogy vegyek egy flakon vizet, itt is volt egy kis meglepettség az eladó arcán, hogy mit keresek én ezen a helyen, de aztán így is összetalálkoztam több idegenvezető által vezetett csoporttal is, ami azért megnyugtatott, hogy annyira rossz helyen mégsem járok, vagy legalábbis nem voltam messze a jó úttól.

Medellín
Comuna 13, Graffiti
Medellín
Comuna 13
Medellín
Comuna 13, Graffiti

Hazafelé aztán kipróbáltam az itteni Metrót, a közlekedésről majd itt is írok egy külön bejegyzést.

Délután még elmetróztam egy külső városrészbe egy nagy plázába, ahol kicsit kibővítettem a ruhatáramat. Volt itt minden. Auchan méretű hipermarket, Homecenter, ami talán az Obi itteni megfelelője lehetne, de volt benne két szintes Dechatlon is és ezernyi különböző üzlet, H&M, Lego, Adidas és Puma márkabolt, csak hogy az európában is ismereteket említsem.

View this post on Instagram

A post shared by Tőkési Sándor (@tokesisandor)

Medellín egyébként egy 2,5 millió lakosú város, de agglomerációval együtt közel 4 millió, az agglomerációhoz tartozó nagyobb városok: Bello: 530 ezer, Itagüi: 250 ezer és Envigado 230 ezer lakosú. Ez most onnan jutott eszembe, hogy a pláza ahol voltam, már nem is Medellínben volt hanem Envigadoban.

Pár apró fun factet még megosztok: Itt sokszor nyitottak az épületek. Mivel sem fűtésre, sem pedig hűtésre nincs szükség egész évben, ezért nem feltétlenül kell mindent lezárni. Így pl. a hostelnek a nyitott terasza ajtó nélkül folytatódik a konyhával és a szobákba vezető folyosóval. A plázában pedig az étkező résznek nem volt oldalfala, csak egy üvegkorlát. Onnan készítettem ezt a képet.

Másik kevésbé fun fact, hogy itt pont olyan csótányok szaladgálnak az utcán mint a Wall-E-ban. Tegnap sötétedés előtt futottam össze pár darabbal. 4-5 centis kis cukiságok. :D

Hmm, csak nem csótányokkal kellene lezárnom ezt a posztot. Hadd mondjak csak annyit, hogy imádom ezt a várost!

Tőkési Sándor, Medellin, Kolumbia, 2019.10.10.