Bogotá, Kolumbia

Megérkezés Bogotába

Korábban még ki sem tettem a lábamat Európából, úgyhogy ez most elég nagy ugrás volt nekem. Érthető módon izgultam is rendesen. Olvastam olyat is, hogy kérhetik a visszafelé szóló jegyet az országba való belépéskor, úgyhogy talán ez volt az, ami miatt a legjobban féltem. Milyen gáz lett volna már két nap múlva becsengetni otthon, hogy hát nem engedtek be az országba, mert nem volt visszajegyem?? :D Úgy általában meg egy olyan országba tartottam, ami a rossz közbiztonságról, a gerilla háborúkról és a drogkereskedelemről híres.

Alapja talán volt ezeknek a félelmeknek, de szerencsére semmi sem igazolódott be belőlük az első napon. A határellenőrzés két lépcsőben zajlott, az elsőnél azt kérdezték, hogy hol szállok meg. Nem számítottam ilyen kérdésre, remegve keresgéltem a telefonomban a címet. Net persze nem volt. A reptéri wifire meg regisztrálni kellett, de aztán nagy nehezen csak előkapartam és már nyomták is a pecsétet az útlevelembe. Ekkor azt hittem hátradőlhetek. Éljen, beengedtek! Kolumbiában vagyok! De volt még egy ellenőrzés. Itt egy fiatal rendőrlány kérdezte, hogy angolul, vagy spanyolul. Mondtam, hogy midnegy. Úgyhogy spanyolul kezdte, amiből persze egy szót sem értettem. Aztán elmondta angolul is, de úgy sem értettem. Ekkor tovább küldött egy fegyveres katonához, na ekkor kicsit megijedtem, de gyorsan kiderült, hogy csak azért küldött hozzá, mert ő jobban tud angolul. Annyit kérdezett, hogy mennyi készpénz van nálam. Mondtam, hogy 100 euró és már engedett is tovább.

Ezután jött a pénzváltás, amit a pénzváltós bejegyzésemben már kifejtettem. Majd mentem a buszhoz. A buszmegállóban megkérdeztem egy középkorú férfit, hogy hogyan tudok jegyet venni. Nem tudta, de mondta, hogy nem gond megoldjuk. Először nem értettem, úgyhogy megkérdeztem még két lányt is. Ők is ugyanezt mondták. Végül megértettem. Duplán csippantotta le a kártyáját és így feltudtam szállni. Az úr akit először kérdeztem meg aztán ugyanott szállt le ahol én is. Kérdezte, hogy merre megyek, tudom-e hol vagyok és annyira kedves volt, hogy nem nyugodott amíg nem győződött meg róla, hogy jó helyen vagyok. Még a szállásadómat is felhívta. Aztán egészen az ajtóig kísért és elköszönt tőlem. A szálláson aztán egy nagyon kedves hölgy várt. Egy kicsit beszélgettünk. Kérdezte hogy vagyok, milyen volt az út stb. Ekkor én már nagyon fáradt voltam. Itthoni idő szerint 2 óra volt. Úgyhogy elköszöntem tőle, lezuhanyoztam és már aludtam is.

Monserrate

Bogotá mellett található egy hegyen, amely 500m-rel magasodik a város fölé. 3152 m-rel magasodik a tengerszint fölé, és ez még csak nem is alegmagasabb hegy Bogotá mellett. Többféleképpen is fel lehet juti, van cable car, a budavári siklóhoz hasoló vasút és egy 2,5 km-es gyalógút. É az utóbbit választottam, ahol útközben legalább 30 rendőrrel találkoztam, így aztán a biztonságra nem lehetett panasz. Viszont a feljutás nem volt egyszerű. Most először tapasztaltam, hogy tényleg ritkább itt a levegő. Ettől vált igazán küzdelmesé ennek az 500 m-es szintkülönbségnek a leküzdése. Ezért a kilátásért viszont simán megérte. Ez volt az első olyan hely is, nagyobb számú külföldi túristával lehetett találkozni. Hallottam, amerikai, német és francia hangokat is.

View this post on Instagram

A post shared by Tőkési Sándor (@tokesisandor)

Egyikkedvec sztorim, hogy amikor mentem fel a Montserratra útközben egy kapukihajtónál egy srác segítséget akart kérni, de nem értettem mit mond, erre ő egyből átváltott hibátlan angolra. Úgy Bogotában általában senkitől sem várom el hogy angolul beszéljen, de egy autószerelőtől pláne nem. Vagy hát nem biztos, hogy autószerelő volt, lehet hogy csak a saját autótját szerelte. :D Szóval arra kért meg, hogy segítsek kitolni a garázsból a kocsit, ekkor már három másik segítőkész ember volt ott így 4-en könnyedén feltoltuk a rámpán az autót, aztán szépen megköszönte nekünk és mindenki ment a dolgára. :)

Közlekedés Bogotában

Korábbanmég sohasem jártam olyan népes városban mint Bogotá. Területe kisebb mint Budapestté a lakossága viszont Magyarországéval vetekszik. 8 millió ember közlekedését egoldani nem kis feladat. Első blikkre kissé kaotikus, de működni látszik. Európai szemmel nézve olcsónak mondható a tömekölekedés, de a szolgáltatás szinvonalához és az itteni bérekhez képest inkább drága, főleg, hogy bérletet nem lehet váltani. 200 Ft körül van egy 90 percre szóló jegy, de ha váltasz a közlekedéstípusok között akkor az új utazásnak számít. Fizetni egy kis mágnes kátyával lehet, amit 500 Ft-ért lehet megvenni, majd erre kell feltölteni pénzt és a buszokon érintéssel lehet fizetni. Ez a rendszer szerintem egészen praktikus.

Normál buszok

Több mint 2000 aprócska 10-15 férőhelyes busz rója az utakat mindenűtt. A megállókban csak az van kiírva, hogy mely buszok járnak ott, menetrendről nem érdemes beszélni. Bár van hozá aplikáció, amire nagy vonalakban lehet alapozni. A forgalmasabb megállókban percenként több busz is elmegy, de nagyon rapszódikusan járnak. Le kell őket inteni, hogy megálljanak, de van hogy a buszvezetőnek éppen nincs kedve megállni és egyszerűen továbbhajt.

TransMillenio

Ez egy zártpályás gyorsbuszhálózat. A város nagyon büszke rá és tényleg egy okosan kitalált rendszer, de egyszerűen képtelen ellátni az igényeket. Csúcsidőben a legforgalmasabb csomópontokban, akár 5-6 másodpercenként követik egymást a buszok, de így is csak kellő határozottsággal lehet feljutni. Kénytelenek az emberek beállni az ajtó elé akadályozva a leszállókat, mert ha nem teszik, akkor nem fognak felférni. Három buszt hagytam elmenni mire sikerült levetköznöm magamról az aféle nevetséges európai hagyományokat, hogy félreállunk az ajtóból.

Közút

A dugókban elvesztegetett idő alapján Bogotá a világ egyik legrosszabb városa. Két listát találtam hirtelen. Az egyikben második helyen hozzák Mumbai mögött, az másikban harmadikon Isztanbul és Moszkva mögött. Első ránézésre pedig nem is tűnik olyan rossznak. A forgalom hatalmas 3-4 sávos utak tömve autókkal, de mindenhol haladnak, álló kocsisorokat ritkán látni.

Ami szembetűnő, hogy eszméletlenül sok a taxi. Itt is feltűnő sárga színűek és könnyű meghatározni, hogy az autóknak legalább a fele taxi, ami érthető is. Ismerve a tömegközlekedés hibáit. A taxizás ára pedig nevetségesen olcsó, egy 4-5 km-es utazásért 580 Ft-ot fizettünk. Szóval itt nagyon elterjedt a taxizás és bárhol bármikor egy perc alatt le lehet inteni egy szabad járművet.

Taxiknál csak motorosokból van több, nehéz megítélni, de tényleg úgy tűnik hogy többen vannak mint az autósok. A piroslámpánál előre cikázó motorosoktól pedig néha oylan a látvány mintha motorosfelvonulást néznék. Őket is könnyű megérteni. A dugókban gyorsabban tudnak előrehaladni, és az időjárás egy két hirtelen zivatartól eltekintve egész évben alkalmas motorozásra.

És persze ott vannak a bicikliesk, akik szintén rengetegen vannak és az őket kiszolgáló infrastruktúra sem reménytelen. Nagyon sok teljesen elkülönített kétsávos bicikliút van a városban, sok helyen Budapestihez hasonlóan látványos színes felfestéssel is jelzik, viszont feltehetően valami nem teljesen van rendben ezzel az infrastruktúrával, mert általában több kerékpárost látni a több sávos utakon az autók között mint a bicikliutakon.