Átutazni Európát

Az első nagyobb szóló utazásom Spanyolországba vezetett, Santanderbe. Szintén ez volt az első alkalom, amikor egyedül szálltam repülőre és hogy ne legyen unalmas innen már stoppolva mentem haza, Franciaországon, Olaszországon és Szlovénián keresztül.

A nagy utazás apropóját az adta, hogy éppen Spanyolországban volt egy ismerősöm Kolumbiából, akit online ismertem meg. Ez volt a tökéletes alkalom arra, hogy személyesen is találkozzunk. 3 napot töltöttünk együtt Santanderben, majd útnak indultam hazafelé.

Sajnos nem kezdődött jól a kaland. Santanderből – Bilbaóba tartó buszon ellopták/fennhagytam a pénztárcámat benne az összes pénzemmel és az útlevelemet leszámítva az összes iratommal és bankkártyával. Nem kicsit kétségbe voltam esve és ráadásul már a telefonom is lemerülőben volt, amikor ezt észrevettem. Egy bárban kértem meg a pultost, hogy töltsék fel nekem a telefonomat, amikor a pultnál fordításban segédkező lányok végül azt is felajánlották, hogy náluk alhatok.

Először a rendőrségre mentem bejelenteni az esetet, ahonnan a rendőrök készségesen felajánlották, hogy elvisznek a címre, amit a bárban megismert lányoktól kaptam. Sőt nemcsak, hogy házhoz vittek még be is csöngettek és csak azután mentek el, hogy meggyőződtek arról, hogy biztonságban vagyok. Máig nem tudok napirendre térni afelett, hogy egy ilyen szorult helyzetet végül mennyire könnyedén átvészeltem vadidegen emberek önzetlen segítségének köszönhetően. A pénz problémában is segítettek. Adtak nekem 100 Eurót anélkül, hogy biztosan tudhatták volna, hogy visszafizetem.

Így tehát örökké bevéste magát Bilbao az emlékezetembe. A következő állomás innen Toulouse volt, ahol egy budapesti erasmusos ismerősöm látott vendégül. Bilbaotol egészen gyorsan sikerült elstoppolnom Biaritzig. Először fiatal egyetemisták vettek fel egy kisbusszal majd egy 30-as éveiben járó testvérpár vitt el Biaritzig. Itt viszont már nem volt több szerencsém. Az egész napomat autóra várva töltöttem, egyetlen jelölt volt aki Bordeaux-ba elvitt volna. Utólag visszagondolva ugranom kellett volna a lehetőségre, de akkor még nem tudtam, hogy mennyire reménytelen a helyzetem. Még sötétedés előtt úgy döntöttem, hogy feladom a dolgot és elsétálok a közeli reptérre ahol eltölthetem az éjszakát és reggel busszal megyek el Toulouseba. A tervem annyiban félresikerült, hogy a repteret éjszakára bezárták így a bejárat előtt éjszakáztam. Megnyugtató volt, hogy nem voltam egyedül ezzel. Nem beszéltünk egymással, de azt hiszem ő is hálás volt azért, hogy nem egyedül kellett itt éjszakáznia.

Toulouseban töltött napjaim sem voltak unalmasak nappal városnézés és este egy kis szórakozás. Megismerkedtem három külföldi sráccal. Volt köztük egy kanadai, egy iráni és egy britt. Én mentem oda hozzájuk mikor meghallottam, hogy valaki végre Angolul beszél. Később a kanadai sráccal még Budapesten is összefutottam, amikor arra folytatta az utazását.

Toulouse-ból egész jól indult a stoppolás megint, és megint sikertelenségbe fulladt a határnál. Egy fiatal srác egészen Marseilles-ig vitt majd onnan egy idősebb hölgy Fréjusig, majd onnan még egy rövidke út során Nizzáig jutottam, de innen már nem volt tovább. Ismét egy nagyobb séta és buszozás. Nizzától egészen Padováig buszoztam ahol szintén egy Erasmusos ismerőst látogattam meg.

Velencében rongyosra jártam a lábamat majd egy éjszakai busszal folytattam az utamat Ljubljanába. A tervem az volt hogy a városban sétálgatva kihúzom reggelig, de mit-ad-isten épp egy ESN-es buliba botlottam, igaz már a végét járták úgyhogy nagy bulizás semmiképpen sem volt, de még ismerkedés sem igazán.

Reggel felsétáltam a Ljulbljana feletti hegyre, hogy aztán semmit ne lássak a ködtől. Egy kávézóban megreggeliztem és felszálltam a Budapestre tartó buszra.