Laguna Churup
A Churuphoz szervezett túra 30 solba kerül, de amikor megnéztem a térképet, úgy gondoltam, hogy önállóan is megoldható. Reggel csak kiálltam az út szélére és felugrottam az első buszra ami a hegy felé tart. Sokat nem kellett várnom, az első busz már ott is volt, amikor kiértem a sarokra. Lupáig vitt a busz ami körülbelül 3-4 km plusz túrázást jelentett a szervezett túrákkal szemben, amelyek egészen Pitecig visznek, de egyáltalán nem bántam. Rengeteg időm volt, és így többet láthattam a tájból. Legalábbis láthattam volna, ha a köd nem takarta volna be az egész völgyet. Mindenesetre élveztem a sétát. Útközben elkezdtem beszélgetni egy Quechua nővel. Nagyon kedves volt. Elmondta, hol lakik, mesélt a négy gyerekéről, és érdeklődött az európai életről.
Amikor megérkeztünk Pitecbe, elköszöntünk egyműstól, és megkezdtem a fárasztó túrámat Churup felé. Huaraz tengerszint feletti magassága 3000 méter, és amikor 0-ról 3000-re mész, várható valamilyen magassági betegség. Szerencsére az én esetemben csak enyhe fejfájás volt, azonban a következő napon 4500 méterre történő felmászás komoly lépés volt újra. Az oxigénhiányt már az első pillanattól éreztem. Arra kellett kényszerítenem magam, hogy olyan lassan haladjak, amennyire csak lehet, mert különben elfogy az oxigén, és a szívem olyan gyorsan kezd el verni, hogy majdnem kiugrik a helyéről.
Amikor elértem a Nemzeti Parkot, be kellett regisztrálnom a nevemet és kifizetnem a 30 solos belépődíjat. Annak ellenére, hogy 4 km és 500 méter már a lábamban volt, sikerült az elsők között lennem a hegyen, mert a turistabuszok később indulnak Huarazból. Különleges érzés volt, tudni, hogy egyedül túrázom egy úton felfelé. Senki nincs feljebb. Kb. egy órával később, nem sokkal a Laguna előtt, megváltozott a helyzet, amikor egy lány szinte elrohant mellettem, miközben én épp a éllétemért küzdöttem.
A fejfájás újra utolért, amikor elértem a 4000-et. Még mindig nem volt olyan rossz, de emiatt úgy döntöttem, hogy megállok 4500-nál, és nem megyek tovább egy Laguna felé, ami innen nem messze volt.
Amikor elértük a Laguna fölötti kilátót, még mindig nem láttam semmit. Sem a csúcsokat, sem a Lagunát. Csak a lányt láttam, aki korábban leelőzött. Egyedül állt a kövön a szórke semmiségben, tenyereit az ég felé fordítva. Gondolom aféle őslakos imádkozás vagy csak az élet és a természet megbecsülésének módja. Nem vagyok benne biztos, de különleges látvány volt.
20 méterre leültem, hogy ne zavarjam, de miután befejezte, beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy ő egy profi hegymászó, és elmondta, hogy barátja Erős Zsoltnak, aki az első magyar volt az Everesten, és aki sajnos tavaly elhunyt. Ismeri még Dávid Kleint, egy másik magyar hegymászót is.
Amíg beszélgettünk, lassan eltűnt a köd, és egy gyönyörű tó jelent meg előttem. Varázslatos volt.
A nap hátralévő részében meg kellett küzdenem a magassági betegséggel, jól leégtem, hőgutát kaptam, és úgy tűnik, még meg is fáztam. Mindenesetre megérte. Egy fantasztikus nap volt, és soha nem aludtam jobban, mint azon az éjszakán.
