Chachani meghódítása
A Peruba érkezésem előtti terveim között szerepelt, hogy felmászok a Huayna Potosi-hegyre La Paz mellett, de később már láttam, hogy nem lesz időm meglátogatni La Paz-t sem, azonban itt Arequipában lehetőségem nyílt egy hasonló kalandra.
Emlékeztem, hogy Huarazban már 4600 méteren is szenvedtem a magassági betegségtől, de miután 4 napot töltöttem el La Oroya -ban, és még "futni" is elmentem mikor ott voltam, úgy gondoltam, hogy ennél jobb esélyem ritkán lesz, ezért jelentkeztem a túrára. Régen voltam már olyan izgatott mint a túrát megelőző éjszakán. Alig tudtam elaludni.
A nap azonban nem úgy kezdődött, ahogyan terveztem. Bár mindent átbeszéltünk az előző napon egy találkozón. Reggel váratlanul ért, hogy 100 solt kellene fizetnem pluszban felszerelésért. Ez nem igazán tetszett, mert az irodában, ahol foglaltam az utat azt mondták, hogy minden benne van. Még fel is hívtam az irodát, hogy panaszt tegyek. Persze gondolkodás nélkül letagadták, hogy félrevezetek volna. Végül szerencsére megegyeztünk. Kölcsönvettem az összes szükséges felszerelést, és elindultunk.
Az első nap könnyűnek ígérkezett. Kétórás autóút után mindössze egy 5 km-es sétára került sor ahol 5100 méterről indulva 5200-ig emelkedtünk. Hiába a rövid táv és a kis szintkülönbség. Nagyon szenvedtem. Lehet, hogy azért, mert túl sokat beszéltem, vagy túl sokat ettem sétálás közben, vagy esetleg azért mert a bérelt hátizsákom nem volt tökéletesen beállítva a testemhez.
Mindenesetre túléltem, és elértük a táborhelyet. Felállítottuk a sátrakat, majd ebédeltünk. Utána, kb. 3-4 óra körül, pihenni mentünk, és ekkor volt egy hatalmas hóvihar. Amikor felébredtem, a sátram úszott a vízben. Kimentem, hogy valahogy kezeljem, majd úgy döntöttem, hogy sétálni megyek egy kicsit. Ekkor már az égbolt tisztulni kezdett. Még néhány kék folt is volt rajta.
Később összeültünk a táborban, hogy igyunk egy kis teát. Az egyik srác komolz fejfájástól szenvedett. Nem tűnt jó jelnek, de reméltük, hogy jobban lesz alvás után.
Hajnali fél egykor kellett felkelni. Szükséges volt, mert tanácsos elkerülni, hogy napsütésben kelljen mászni. 1-kor indultunk el túrázni. Tudva, hogy mennyit szenvedtem az előző napon, nagyon aggódtam, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Még a srác is, aki még mindig fejfájástól szenvedett, erősebbnek tűnt. Mielőtt elindultunk volna, ellenőriztük az oxigénszintünket, és az enyém volt a legmagasabb, de a pulzusom is a legmagasabb volt, ehát nem voltam biztos benne, hogy ez jó jel-e. Nagyon koncentráltam, minden lépésnél igyekeztem minél kevesebb energiát használni. Lassan, de biztosan haladtam előre, nem hagytam, hogy a szívverésem túl magas legyen. Körülbelül két óra séta után erősebbnek kezdtem érezni magam. És ekkor a csoporttársaim kezdtek panaszkodni a rosszabbodó magassági betegség tüneteiről. Felajánlottam nekik, hogy átveszem a hátizsákjukat. Nem azért, mert annyira kedves vagyok, hanem mert aggódtam, hogy ha ő nekik vissza kell fordulni, én sem tudok továbbmenni. Háromszor megálltunk. Várakoztunk. Végül úgy döntöttek, hogy visszafordulnak. Szerencsére az idegenvezetőm úgy ítélte meg hogy biztonságos számukra visszamenni egyedül, és velem jött, hogy folytassuk az utat felfelé.
Fogalmam sincs, mi történt a testemmel, de erősnek és frissnek éreztem magam. Nem volt fejfájásom, nem volt hányingerem, semmi. Teljesen jól éreztem magam. Néha még gyorsabban is mentem, mint kellett volna. Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy energiát kell spórolnom. Nem volt könnyű napunk. A tegnapi hóvihar körülbelül 30-40 cm friss hót hagyott nekünk, ami legalább kétszer olyan nehézzé tette a túrát. Még el is tévedtünk egyszer. Amikor 5600 méter fölé jutottunk, még mindig nem éreztem magassági betegség jeleit. Csak lépésről lépésre másztam felfelé. Azonban egy kicsit késésben voltunk a lassú kezdés és a mély hóban való túrázás nehézsége miatt. A Nap már felkelt, és égette a bőrömet. A sugárzás elviselhetetlen volt. Erős szél is fújt, és hideg volt. Nehéz elképzelni rosszabb körülményeket, de mégis folytattuk az utat felfelé, amíg el nem értük a 6012 métert. A csúcs 6025 méter magas. Közel volt. Csak 13 méter szint, de mostanra azért elkezdtem fáradni, és a napsugárzás is nagyon zavart. Úgy döntöttem, hogy visszafordulok. Nincs túl nagy különbség a 6012 és a 6025 között. Ekkor már 7 órája úton voltunk, és a lefelé menet további 4 órát vett igénybe. Igazán fáradt voltam a végén, de a legrosszabb rész az utolsó 5 km volt megint, a táborból a kocsiig. Szenvedtem. Még tegnapinál is rosszabb volt. Meg akartam állni pihenni minden 100 méteren.
MEGCSINÁLTAM!! 6000+
